2010. december 28., kedd

Táplálék-kiegészítők kontra gyümölcsök

Minőségi éhezés

A táplálkozás-tudományi kutatások mai állása szerint hiába próbálunk egészségesen táplálkozni, például sok zöldséget és gyümölcsöt enni, táplálék-kiegészítők nélkül nem tudjuk biztosítani a szervezetünk számára szükséges tápanyagokat és vitaminokat. Az okokat és a tüneteket kerestük meg.

Magyarországon a férfiak átlagéletkora tíz, a nőké hét-nyolc évvel alacsonyabb, mint tőlünk pár száz kilométerrel nyugatabbra. Az egészségre káros hatások megközelítően 43 százaléka az életmódból ered. A többi kár genetikai eredetű (27 százalék), továbbá környezeti ártalmakra (19 százalék) és az egészségügyi ellátás hiányosságaira vezethető vissza (11 százalék). Napjainkban már senki sem kérdőjelezi meg azt, hogy szoros összefüggés van a táplálkozásunk és az egészségi állapotunk között.

Dr. Márai Géza, a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézet ökológiai tanszékének tanára évtizedek óta vizsgálja, hogy a környezetszennyezés hatására hogyan romlott talajaink minősége, és ennek következtében milyen káros hatások érték a növényeket, állatokat és rajtuk keresztül egészségünket.

A magyar talajok legalább felében erős savasodási folyamat ment végbe. Ennek az oka többek között a savas eső, a nagyarányú műtrágyázás, a kommunális szennyezésből, a mosóporokból származó foszfátterhelés. A növények már nem képesek elegendő ásványi anyagot és nyomelemet a talajból felvenni, és így a takarmányon keresztül az állatok sem. A tápláléklánc végén pedig ott az ember, aki hiába eszik sok zöldséget, gyümölcsöt, húst, lehet, hogy jóllakik, de minőségileg éhezik.

Az 1960-as évektől napjainkig az élelmiszerekben drasztikusan megváltozott a mikroelemek és a vitaminok mennyisége. A karotin 50 százalékkal, az E-vitamin 60 százalékkal, a B12 vitamin pedig 90 százalékkal csökkent! Egy 1985-ben végzett felmérés adataival összehasonlítva a zöldségek és a gyümölcsök vitamin- és ásványianyag-tartalma mintegy hetven–nyolcvan százalékkal zuhant le. A régebbi mérés szerint például egy átlagos súlyú alma C-vitamin tartalma 5 milligramm volt, most ugyanez az érték mindössze 1 milligramm. A brokkoli kalciumtartalma 100 milligrammról 35-re esett vissza.

Mivel a talajból kimosódtak a kalcium-, magnézium-, vas-, mangán- és réztartalékok (1966–1990-ig a búza, a répafélék és a burgonya vastartalma 50 százalékra csökkent) a növényekben, ennek következtében az állatokban sincsen elegendő ásványianyag.

A hazai adatok azt mutatják, hogy Észak- és Nyugat-Magyarországon, az Alföld északkeleti vidékein és a Dunántúl délnyugati tájain, ahol a talaj nagyon erősen elsavanyodott, kétszer annyi a csontritkulásos beteg, mint a jobb helyzetben lévő közép-magyarországi területeken. Szinte ugyanez érvényes a daganatos betegségek országos előfordulására a 30–64 éves férfiak körében.

A korábban említett tények miatt az emberi szervezet működéséhez nélkülözhetetlen tápanyagok, vitaminok és ásványianyagok kellő mennyiségben történő bevitelének módját – jelenlegi tudományos ismereteink szerint – a különféle tabletták, kapszulák, tömény tápanyagtartalmú „csokoládészeletek”, ital- és levesporok jelentik.

Tünetek

A tápanyaghiány azt jelenti, hogy a bevitt táplálék mennyisége elegendő ugyan, de a hasznosanyag-tartalma minimális. Ezt minőségi éhezésnek hívják a szakemberek, ami mindannyiunkat érint. Olyan, mintha egy ceruzaelemmel akarnánk működtetni az elektromos sütőnket. Aki már délután négy órakor fáradt, vagy csak tíz-húsz percig tud folyamatosan koncentrálni, majd utána kávéznia kell, kezdjen el táplálék-kiegészítőket szedni, és akkor jön rá, hogy mi a szervezet normális teljesítőképessége.

Amióta bebizonyosodott, hogy szoros összefüggés van a koszorúér betegségek és a magas koleszterin szint között, azóta sok orvos csuklóból felírja a koleszterincsökkentő gyógyszereket az ötven év feletti embernek, holott a magas szint nagy részben nem a koleszterinben gazdag táplálkozás következménye, hanem a vitamin-, ásványianyag- és nyomelemhiányé. A koleszterin háromnegyedét ugyanis a szervezet maga termeli. Tehát sok esetben nem igaz, hogy a magas koleszterinszintet diétával csökkenteni lehet.

A szervezet koleszterinből készíti a D-vitamint, amely alapanyaga a férfi és női nemi hormonoknak, ezek állítólag a fiatalságért is felelnek. A koleszterinből készülnek olyan mellékvesehormonok is, amelyek ahhoz kellenek, hogy a szervezet reagálni tudjon a stresszhelyzetekre. A szabályozóanyagok a vitaminok, az ásványi anyagok és a nyomelemek. Intenzív szellemi munka során az idegrendszer akár száz milligramm B1-vitamint is elfogyaszthat néhány óra alatt. Ugyanakkor jobb esetben napi tíz-húsz milligrammot fogyasztunk naponta. B1-vitamin hiányában azután az ember messze a lehetséges szellemi teljesítőképessége alatt teljesít. Szétszórt, szórakozott, növekedik a reakcióideje.

A dietetikusok szerint egy ebédnek levesből, előételből, főételből és desszertből kellene állnia, ezzel megvan a mennyiség, majd jöhet a minőség, a táplálék-kiegészítők, vagyis személyre szabottan összeállított tabletta, hogy pótolja az élelmiszerekből eltűnt vitaminokat és ásványi anyagokat. Ha természetes úton szeretnénk táplálék-kiegészítőket szedni, ajánlott propoliszból, virágporból, algából és bio módon termesztett növényekből kivont szereket beszerezni.

Mi köze a táplálkozásnak az IQ-hoz

Popper Péter a ’70-es években Indiában végzett vizsgálatot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) égisze alatt. Többek között intelligencia-hányados (IQ) teszteket töltetett ki gyerekekkel. Egy tesztfelvétel során Poppert telefonhoz hívták. Amikor visszajött, látta, hogy az egyik kisfiú jól megoldotta a feladatot, holott korábban a határidőn belül nem születtek helyes válaszai. Ettől kezdve hagyta, hogy határidő nélkül töltsék ki a teszteket. Így sokkal több helyes megoldás született. (Tudni kell, hogy az IQ tesztek legtöbb feladatát megadott időn belül kell teljesíteni.)

Arra a következtetésre jutott, hogy a gyerekek nem buták, hanem lassúak. Felmerült, hogy talán a szegényes táplálkozás miatt lassúak, ezért elkezdték jól táplálni a gyerekeket, így a megfelelő tápanyagbevitel következtében az IQ-juk 15 százalékpontot javult három hónap alatt – ami elképesztő eredmény.

A mai nyugati társadalmakban viszont a túlfogyasztás dominál, mely elhízást és szellemi tompaságot okoz. Magunk is érezhetjük, hogy lassabban forog az „észkerék”, ha egy nagy lakoma után vagyunk. A folyamatos energiafelesleget teherként cipeljük magunkkal, ez lassítja testünket-elménket, és kóros is lehet.

A gyorsétkezdék az emésztőrendszer gyilkosai. Egy amerikai kutatás eredménye szerint a stresszes életmódot folytató gyerekek között sokkal többen fogyasztanak rendszeresen gyorsételeket. Az ő figyelmük szétszórt, nyugtalanok, iskolai eredményeik pedig gyengébbek.

A gyorsételek meggátolják a telítődés érzékelését, a szervezet alacsony hatásfokon tudja hasznosítani az amúgy is kétes tartalmú ételeket. Az ilyen ételek tele vannak ízfokozókkal, állományjavítókkal, és egyéb mesterséges anyagokkal. Ezzel szemben a megterített asztalnál elköltött ebéd ritmust és harmóniát ad az életnek, jó energiát a testnek, és megelégedettséget a léleknek.

Egy amerikai iskolában 1 éven keresztül csak E-szám mentes élelmiszereket (nem bio és nem is vegetárius ételeket, csak normál élelmiszert) adtak a gyerekeknek a menzán és a büfében. A kísérlet végén a jegyek 20 százalékkal javultak, a felzárkóztatóra járók száma 60 százalékkal csökkent, és a gyerekek IQ-ja átlagosan 8 százalékot nőtt. Ez óriási ugrás, mert az IQ-t (intelligencia hányados) a korcsoporthoz viszonyítva számolják, így értéke nem nő az életkorral.
Összeállította:
Varga Judit
és Kökény Tibor, pszichológus,
Debreceni Egyetem
Forrás:http://www.lelegzet.hu/archivum/2005/11/3350.hpp
„Útra kélt az erdő ezer fenyőfája örömet szerezni szerte a világba.
Meghittség, boldogság, szeretet és béke legyen a családod örökös vendége!
Boldog Karácsonyt Kívánunk!”
Karácsonyi és újévi képeslap

2010. szeptember 14., kedd




Üdvözölöm a Colway természetes szépség és egészség birodalmában!

Tudta, hogy sok vegyi anyag van kozmetikumainkban, ami különböző betegségeket idéz elő?
Ezt viszont a drága kozmetikai reklámokban nem közlik önnel.

Ha ön is szívesen csökkentené családja "vegyi anyag - terhelését" esetleg már van, allergiás, ekcémás, pikkelysömörös beteg a szerettei között akkor jó helyen jár!

Kedvencem, a Természetes Kollagén, 98% édes vízi halból kinyert kollagént tartalmaz, teljesen természetes módon, színező és illatanyag hozzáadása nélkül készül.
Mert a „hagyományos kozmetikumokkal” ellentétben nem tartalmaz szintetikus anyagot, vagyis olyan anyagot amit az allergiásoknál és különféle bőrbetegségekben szenvedőknél bőrirritációt okozhatnak.

A kollagén titok nyitja az, hogy a Colway Kollagén biológiai szerkezete megegyezik a szervezetünkben megtalálható kollagénnel, ezáltal képes beépülni abba és serkenteni a működését!

Ez egy természetes,tehát nem szintetikus kozmetikum.És ez az,amiért ennyire hatékony a Colway Természetes Kollagén a sok különféle kollagén nevezetű " készítménnyel " szemben.

Tudta -e, hogy az öregedés jeleit Ön befolyásolhatja?

A legtöbb ember egyszerűen elfogadja a mozgásfunkciók lassulását, az ízületi és izomfájdalmakat, a haj, a bőr és kötőszövet öregedését, a ráncokat, a fakóságot, a rosaceát, a pigment foltokat, az aknét, a szemölcsök megjelenését...

Nem is gondolják, hogy bőrük , hajuk fénytelenné válása, körmük töredezettsége ízületeik, inaik, izmaik, csontjaik egészsége fenntartható.
Az "elhasználódás" nem törvényszerű.
Nem kell lemondania a mozgás öröméről, az üde külsőről, melyek kiegyensúlyozottá teszik az ön életét.

Miért mondana le az ÉLET SZÉP dolgairól, csak azért mert már nem 20 éves?

Úgy gondolom ez így nincs rendjén. Hisz ezeket a testünkön jelentkező tüneteket NEM KELL elfogadnunk, tehetünk ellene. A fent felsorolt problémákra megvan a természet adta egyszerű megoldás, még csak kevesen tudnak róla, de biztos vagyok benne, hogy amint ön is megismeri a terméket, nagy segítségére lesz egészsége megőrzésében.

Az élelmiszerek és kozmetikumok rengeteg káros (és felesleges) anyagot tartalmazhatnak. Ne kezelje magát vegyszerrel, se kívülről, se belülről, ha vegyszer nélkülit is kaphat.

Jó egészséget kíván: Boros Jolán

Telefon : 06-70/327-4503
E-mail:borosjoli@gmail.com

Elérhetőség

Colway Hungary Kft.

Levél cím: 8136 Lajoskomárom, Ozorai u. 7/a.

Telefon, Fax: 25/240-745
Telefon: 25/240-704

Boros Jolán

E-mail: borosjoli@gmail.com

Mobil: 70/327-4503

Skype-név: borosjoli


Colway Webáruház

Weboldal

Ha kérdése merülne fel, ne gondolkodjon, hívjon vagy írjon e-mailt.

2010. március 20., szombat

Colway Természetes Kollagén

Sok fajta kollagénről hallottunk már, de ezek 90% szintetikus anyagból készül,9% növényi eredetű,marad 1 % ami a Colway halból kinyert, természetes felszívódó és beépülni képes kollagént jelenti.

Ezért a termék egyedülálló, hihetetlen nagy felfedezést és segítséget jelent számunkra.

Mivel a kollagén termelődés 20-25 éves kortól csökken, ezért pótolni kell, mert a problémák ebből erednek. Ez alatt a betegségek sorát éppen úgy értjük, mint az arcunkon megjelenő ráncokat, mert minden esetben a betegség jelei kiülnek az arcunkra.

Természetesen ez genetikai adottságtól, külső környezeti hatástól, és nem megfelelő életviteltől is függ, de ezek együttes hatása a legsúlyosabb.

Előzzük meg ezeket, mert szinten tartani a szervezetet könnyebb, egyszerűbb dolog, mint amikor már jól látható és érezhető jelek vannak.

Fontos tudni a Colway kollagén hatása gyors, látványos, ami a legfontosabb tartós hatás érhető el kúraszerű használatával

Legyen ez a napi feladataink egyike, gondoskodjunk egészségünkről, ápoltságunkról naponta.

Ép testben ép lélek, az arcunk pedig a lelkünk tükre!

Ha egyszerre lehetünk egészségesek és szépek is, miért ne tennénk!

Csak rajtunk múlik, hogy látható jelei vannak az idő múlásának vagy kortalanok maradunk!

A lehetőség előttünk van, a Colway természetes kollagén pedig a kezünkben csak használni kell!

A siker nem marad el, a látványos hatás pedig lenyűgöző




Kényeztesse naponta arcbőrét COLWAY természetes collagen termékekkel!

A termékekről tájékoztatást kérhet,
vagy megrendelheti azokat Boros Jolánnál.

Colway Webáruház

2010. január 5., kedd

Omega-3 és omega-6 az egészséges fejlődésért

A betegségek megelőzésében az egészséges életmódnak, a rendszeres testedzésnek és a kiegyensúlyozott táplálkozásnak, ezen belül pedig az esszenciális zsírsavak, így az omega-3 és az omega-6 zsírsav fogyasztásának kiemelkedő szerepe van. De mi történik akkor, ha ezekből kevesebb kerül a szervezetünkbe?

Ma már egyre többen tudják helyesen, hogy zsiradékra, a táplálékunkban található zsírforrásokra meghatározott mennyiségben és minőségben igenis szüksége van a szervezetünknek: üzemanyagként szolgálnak, energiát biztosítanak. Természetesen nem mindegy, hogy a zsírsavak közül melyeket és milyen mennyiségben fogyasztjuk. Az esszenciális zsírsavak (EFA’s – essential fatty acids) azok az úgynevezett „jó” zsírok, amelyek létfontosságúak minden sejt számára, döntő szerepet játszanak az immun-, az ideg-, valamint a szív-és érrendszer működésében, de éppen így a betegségek megelőzésében is. Esszenciálisnak nevezzük őket azért is, mert testünk nem képes előállításukra, ugyanakkor szüksége van rá. Bevitelüket főként növényi, másodsorban állati eredetű táplálékkal tudjuk biztosítani.

Miért felel az esszenciális zsírsav?

Az esszenciális zsírsavak – többek között – a sejtek membránjainak felépítését segítik elő, védve azokat a káros behatásoktól és hozzájárulnak szerkezeti épségükhöz, rugalmasságukhoz is. Érintettek a vér oxigénszállításban, a növekedésben, a sejtosztódásban, az idegműködésben, a sejtek közti kommunikációban, a hormontermelés szabályozásában, és az energiatermelésben is. De részt vesznek a keringési rendszer, az immunrendszer, a zsíranyagcsere szabályozásában, csökkentve az emelkedett koleszterin- és trigliceridszintet, így kisebb lesz az érelmeszesedés és a szívinfarktus kialakulásának kockázata is. Miután minden sejtünk számára fontosak, szerepet játszanak a szép haj, a körmök, és az egészséges bőr felépítésében is, ezáltal megóvják bőrünket a kiszáradástól, amely több betegség forrása lehet, például a gyulladásoké.

Milyen betegségeket okoz az esszenciális zsírsav hiánya?

Étrendünk esszenciális zsírsavtartalma akkor optimális, ha az omega-3 zsírsavak fedezik az energiaszükséglet minimum 0,2 %-át, az omega-6 zsírsavak pedig minimum az 1 %-át. Sajnos manapság táplálkozásunkban az arány a túlzott omega-6 és az alacsony omega-3 zsírsavbevitel miatt kedvezőtlenül változott.


Az esszenciális zsírsavak hiánya számtalan betegség forrása lehet: az omega-6 zsírsavhiány esetén ekcémaszerű bőrelváltozások, hajhullás, a máj elzsírosodása, viselkedésbeli változások figyelhetők meg. A vesék rosszul működnek, nagyfokú vízvesztés történik a bőrön keresztül, a mirigyek kiszáradnak, megnő a fertőzésveszély, nehezebben gyógyulnak a sebek, szárazzá válik a bőr, a haj, a szem, megnőhet a koleszterinszint.

Omega-6 hiány esetén növekedésbeli visszamaradás következhet be, szívritmuszavar léphet fel, ízületi problémák jelentkezhetnek, a férfiaknál sterilitást, nők esetében vetélést okozhat.
Az evolúció során a jelentős hal és növényi eredetű táplálékfogyasztásnak köszönhetően optimális volt a szervezet omega-3 zsírsavellátottsága, ugyanis ezek a zsírsavak nagy mennyiségben a növényekben és a halakban fordulnak elő. Ma sajnos kevés omega-3 zsírsavat fogyasztunk, pedig annak hiánya ugyancsak okozhat növekedésbeli elmaradást, viselkedészavart, gyengeséget, tanulási problémákat, a mozgáskoordináció romlását, vagy végtagzsibbadást.

Egyes kutatási eredmények szerint a gyermekek esetében kiegyensúlyozott, megfelelő mennyiségű zsírsavat tartalmazó olajok adagolása segít a diszlexia, szétszórt figyelem, hiperaktivitás és más tanulási problémák leküzdésében is.

Omega-3 zsírsavakat elsősorban a tengeri halakban, többek között a makrélában, heringben, tőkehalban, hekkben és szardíniában, hazai halaink közül a busában találunk. Ha hetente legalább egyszer fogyasztunk halat, már nagyon sokat tettünk azért, hogy megfelelő mennyiségű esszenciális zsírsav kerüljön a szervezetünkbe.

Forrás: www.nagyranovok.hu
bannmercsere websas.hu
Google PageRank
Gyógyítás alternatív gyógymódokkal Bannercsere extra.hu toplista bannercsere Bannercsere weblap statisztika 4xl.hu Ajándék.wyw.hu LinkBank Magyar Honlap Linkek Tárhely | Webáruház készítés anti spam Szakma és nyelvvizsga egy tanév alatt! - www.liaiskola.hu